Beindult a tanulós időszak, egymás után kell majd elkészíteni a beadandó feladatokat. Első projektem az EU-s tárgyból egy 2000 szavas iromány lesz, melynek leadási határideje hétfő. (kivételesen nem az én lustaságomnak köszönhető, hogy rövid idő alatt kell elkészítenem, a tanár csak hétfőn mondta meg a témát) A téma: Az államok egyéni szerepét elnyomták-e a nemzetközi szervezetek a nemzetközi jogrendszerben? (vagy valami ilyesmi, angolul sokkal egyszerűbb :))
Egész hétvégén ezzel fogok küzdeni, épp olvasom az elmúlt 2 óra anyagát.
Persze a különböző programok és elfoglaltságok nincsenek tekintettel a feladatomra. Ma lesz egy E-Commerce órám, előtte a csoportommal megbeszélés, hogy mit is készítsünk beadandóként. Természetesen nekem zéró ötletem van jelenleg, majd rögtönzök valamit :)
16:30-tól csokis sütit készítenek páran én nyilván megyek falni belőlük. Szombat este pedig egy hatalmas buli van kialakulóban. Pár éve itt a 399-es szoba legendás volt, azonban az utóbbi időben nyugis hellyé vált (a lakók cserélődtek). Akik régebb óta itt tanulnak csak elismerően bólogatnak, ha említed nekik a 399-es szobát. Most szombaton viszont visszatérnek a gyökerekhez az újak!
Ha már csoportfeladatok, akkor meg kell említenem, hogy keddenként az ICT management-es beadandón dolgozunk majd egy másik bandával. Megkaptuk a feladatot, ami nem piskóta. 3 oldalas leírást kaptunk kézhez egy hotel láncról és ez alapján kell prezentációt készítenünk a szükséges változtatásokról. Erről majd írok még részletesebben.
Valószínűleg hosszú vasárnapom lesz. A mai nap és a holnap esélyes, hogy csak az olvasással fog eltelni.
Ez nagyon izgalmasan hangzik. Legalább annyira, mint az én hétvégi és jövő heti programom. :)
VálaszTörlés