Ez a harmadik napom ismét Hollandiában. Azért ezzel a kijelentéssel kezdem, mert el sem tudom hinni, hogy csak két nap telt el. Annyi minden történt ebben a két napban. Panaszkodtam, hogy az előzetesen betervezett (remélt) otthoni pihenésem nem jött össze a sűrű program miatt. Egyenlőre úgy tűnik, hogy egy alibi péntek minden esélyem egy hosszú alvásra.
Kedden visszaérkezésem napján egy rövid alvás után már egy tanárral folytatott csoportmegbeszélésen találtam magam, majd egy kis könyvtárazás, ezután Niels-nél Blue Mountain State nézés és végül a palacsinta party Michelle-nél. Otthon általában kétfajta palacsintát eszünk. Vagy valami édes cuccal töltjük meg, vagy húsos palacsintát készítünk. Most egy újabb típussal ismerkedhettem meg. Palacsinta szalonnával és sajttal. Igen érdekesen hangzik, de finom. Úgy kell elkészíteni, hogy miután a tésztát beleöntjük a serpenyőbe a tetejét megszórjuk sajttal és rárakjuk a szalonna szeletet, végül pedig még ráöntünk valamennyi tésztát. Így egyfajta töltött palacsintát kapunk.
Kedden egyébként váltva egymást órákig kattingattunk egy weboldalon a keresés gombra, mert Michelle leendő új szobájának meghirdetését valamikor az este folyamán ígérték. Ezt szerettük volna lefoglalni. Szegény német lány bár hajnal 3-kor ki tudta tölteni a foglalást, de valami hiba történt és nem tudták rögzíteni ezt. Majd mire újra próbálta volna valaki más már lecsapott rá. Én nem picit lennék ideges a helyében.
Tegnap egy rövid időt töltöttem a könyvtárban, majd este egy dupla szülinapi zsúrra mentem. Direkt úgy hirdették, hogy nagyon sokáig fog tartani, egész pontosan minimum hajnal ötig. Így csak 1-kor mentem oda, de más is hasonló taktikán volt, tehát nem volt mindenki takonyrészeg. Talán 4-ig maradhattam.
Ma egy Green Vibrations nevű koncertekből álló egynapos fesztivál van a campuson. Ide nem tervezem menni egyrészt egy kis pihenő, másrészt a holnapi tanulós csoporttalálkozó miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése