2012. november 12., hétfő

lisboa

Tehát folytatás onnan ahol abbahagytam az élő közvetítést. A könyvtár után visszamentünk a Cabrita rezidenciába, ahonnan ebéd után a belvárosba mentünk egy hostelbe. Itt töltöttünk két éjszakát, három okból. Előszőr is ez a belvárosban volt, másodszor így alkalmunk nyílt egy kicsit tényleg csak együtt lenni és nem utolsó sorban ez volt Miriam ajándéka a mögöttünk tudott 6 hónap tiszteletére. 

Ez a hely nagyon jól nézett ki, elég sokat költhettek a designra, ez valószínűleg a mi szobánk hangszigetelésének rovására ment. A mi szobánk a konyha mellett volt és bár a tulaj szerint már speckó szigetelés van a szobában, így is elég tisztán hallatszottak a konyhai beszélgetések és a kávéfőzőgép működés közben. Persze belegondolva, hogy fáradtan érkeztünk ide minden alkalommal és csak aludtunk, így nem volt túl zavaró. 

A Stayinn Hostel Lisszabonban:







 Ha valaki arra járna, akkor a wifi jelszó: gueststayinn510 :)

Csütörtök este egy Biomedical Engineering vacsorára mentünk. Itt az étel maga nem kiemelendő, de az igen hogy ingye őjratöltés volt sörből és sangria-ból. Éjfélre mindenki alaposan ittas volt. Páran még éreztek magukban erőt a város meghódítására, de én kidőltem így mi visszamentünk a szállásra.

Pénteken sokat pihentünk, majd sétáltunk kicsit a városban. Nagyjából egy hete hotdog-ot akarok enni és Miriam gondolatolvasói képességeiről tanúbizonyságot téve egy hotdog helyre vitt ebédelni. Ez a hotdog a káposztát leszámítva nagyon adta, bár normális módon a mérete miatt képtelenség elfogyasztani. :)

Este egy tradicionális portugál helyre mentünk vacsorázni. Bár nem volt túl meleg, mégis az utcán lévő teraszon ültünk le, mert így az igazi. Itt valami tojásos-halas cuccot ettem.



az én választásom

Miriam választása

Vacsora után moziba mentünk, megnéztük az Argo-t. Ben Affleck új filmje. Nekem tetszett, tudom ajánlani. Semmiképpen sem isti/hami/kovi cinema film. :D

Másnap visszamentünk a Cabrita lakásba. Családi ebéd volt itt Christina-val (Miriam nővére) kiegészülve. Ezután a család a vidéki házba ment, mi maradtunk ketten "Rács mögött külföldön" National Geographic műsort nézve. A műsor után egy Lisszabontól egy órányira levő helyre indultunk. Ezen a helyen vacsoráztunk igazi tengeri kaját. Nem voltunk benne biztosak, hogy ez nekem be fog-e jönni, de a végén egy kivételtől eltekintve, mindenből lelkesen fogyasztottam. A kagylóhoz és a garnélarákhoz már hozzászoktam, kitanultam az evési módját, a családdal töltött vacsorák és ebédek során. Az új kihivás a rák volt. A kezdeti bátortalanabb kalapácsolgatások után, szerintem egész vállalható módon sikerült a húshoz jutnom már nekem is. Ami nem jött be egy krém volt. Ennek konkrétan tenger íze volt. Nem tetszett. Valamint a kagyló állaga sem a kedvencem, de ezt általában kompenzálja a jó fűszerezés. 




Vacsora után még megnéztünk egy Modern family részt, majd elaludtunk. Szűk 4 és fél órán belül kelni kellett és menni a reptérre. 

A visszaután nem volt túl különleges. Mivel elég zombi voltam, Kovival megbeszéltem, hogy most mégsem maradnék még Amsterdam-ban, hanem mennék haza. A vonatokkal persze ezúttal is volt egy kis galiba. Már gyanús volt, hogy Schiphol-ról nem volt egyetlen közvetlen vonat sem Enschede-be. Így elmentem Amsterdam Centraal-ba, ahol ugyanez a látvány fogadott. Így úgy döntöttem elmegyek Amersfoort-ba és onnan már biztosan van. Így is lett, Amersfoortban volt a vonat ami Enschede-ig megy vagyis menne. Ugyanis Almelo és Enschede között munkálatok folytak a hétvége során, így Almelo-ból busszal közvetlenül Enschede-be vittek. Ezúttal ez az egész roppant jól volt szervezve és a busszal még gyorsabb is volt visszaérnek, mint vonattal, ez ugyanis sehol sem állt meg. 

Tegnap csak aludtam és este Niels-el vacsoráztam. Mától még pár napig az utolsó beadandóval leszek elfoglalva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése