2012. december 19., szerda
2012. december 18., kedd
books
Egy teljes kis könyvtárart kaptam tegnap a témavezetőmtől az unalmas ünnepekre.
Ezek közül talán ha kettőt viszek majd haza, a 15kg-os határ át is lépném az összessel :)
Ja és igen ez még mindig tegnapról szóló bejegyzés mert ha botrányosan semmi nem történt. 14-ig csak Jeffreyvel voltunk bent és semmit nem csináltunk. Beszélgettünk egy csomót majd playstationöztünk ebéd után. 14-kor ő hazament. Ekkor érkezett Matthijs, akitől gyorsan búcsúznom kellett, mert nekem volt jelenésem a campuson 14:30-kor. 15-re éppen nem értem vissza és ő azóta találkozón van, így attól eltekintve, hogy hallom beszélgetni az egyik tárgyalószobában mostmár egyedül vagyok. Remélhetőleg ez a produktivitásom jelentős feljavulásával fog együttjárni. Erre szükség is lenne, mert a tegnap Erwin-nel folytatott megbeszélés eredménye, hogy a kutatási tervett jelentősen át kell dolgozni. Bár a határidő január, holnap esélyesen találkoznom kell Klaas-sal, akinek balga módon megígértem, hogy implementálok egysmást az Erwin által elmondottakból. 3 heti munkám összefoglalója: 9 oldalnyi szakirodalom áttekintés aminek sorsa kérdéses, és végre egy egész tiszta kép, hogy mit is fogok csinálni.
present
Ma egy bazinagy rakomány érkezett a TNO-hoz. Mint kiderült mindenki kap egy csomagot, Karácsonyra és új évre.
Ami rendben is van, csak biciklivel kellett hazahozni.
És a csomag tartalma:
Ami rendben is van, csak biciklivel kellett hazahozni.
így sikerült stabilizálnom
Az irodában talált kábelekkel :)
És a csomag tartalma:
2012. december 17., hétfő
Value
Múlt héten megtudtam, hogy egy projekt aminek a jövőjéről lényegében az én munkám dönt, €35,000-ba kerül. Mennyi??!! Igen 35000. Uh.
good idea
Ma olvastam egy cikket, hogy egy csávó akinek a produktivitása 35-40% volt (a munkaidejének ennyi részében dolgozott valójában) felbérelt valakit, hogy üljön mellette és ha kell kiáltson rá vagy akár egy pofonnal is emlékeztesse, hogy nem facebookozni kell hanem dolgozni. Érdekes és rendhagyó ötlet. Az eredmény? 98%-os produktivitás! Szerintem csak 1 napon át tartott a kísérlet, de mégis nagyon bíztató eredmény. Nem akarok belegondolni a saját ptoduktivitásomba, különben azonnal nekifighatnék keresni valakit. :)
http://hackthesystem.com/blog/why-i-hired-a-girl-on-craigslist-to-slap-me-in-the-face-and-why-it-quadrupled-my-productivity/
http://hackthesystem.com/blog/why-i-hired-a-girl-on-craigslist-to-slap-me-in-the-face-and-why-it-quadrupled-my-productivity/
2012. december 15., szombat
Xmas Edition
A tegnapi karácsonyi összejövetel jól sikerült, bár semmi igazán különös nem történt. Idén nem volt igazi karácsonyfánk, de degitálisan sikerült a szobába varázsolni egyet. Tekintve, hogy én elég beteg voltam (mint még páran) így érthető hogy nagy mulatozás nem volt. Maesti program itthon az ágyban végre leküzdeni ezt a megfázást.
2012. december 14., péntek
friday
A találkozó végül másképp alakult mint ahogyan
terveztük. Csak a koncepcióról és a munkáról magáról beszéltünk, és nem a
kutatási kérdésekről, illetve szerkezet, tervezésről. Mivel erre már tegnap rájöttünk, így
megegyeztünk, hogy hétfőn újabb találkozó és ott már a tudományosabb részéről
lesz szó. Egyébként 1 hét leforgása alatt mind Erwin-nek és Jasper-nek (két
témavezetőm) kislánya született. Már gondolkozok rajta, hogy megkérdezzem a
harmadik témavezetőt, hogy ez a tendencia folytatódni fog-e.
Tegnap óta egyébként meg vagyok fázva. Mint
sejthető, nem túl jó. Kérdéses, hogy így meddig leszek a vendégekel, akik egy
karácsonyi italozásra jönnek át maeste. Reményem szerint ők a városban tervezik
folytatni az estét, így én pihenhetek és még terkó sem kell, hogy miért megyek
a szobámba J
2012. december 13., csütörtök
meeting
Ma visszatér az első számú témavezetőm, így ma találkozó vele. Sok kérdés vár megválaszolásra :)
2012. december 12., szerda
lately
Mostanában általában hó van, ami azt jelenti, hogy havazgat és mire elolvadna addigra esik egy kicsit több újra. Eddig nem okozott nagy fennakadásokat az életemben. Szerencsére a bicikli utakat szorgosan tisztítják. Van egy olyan érzesem, hogy ez még fontosabb is mint az autóút karbantartása. Őszintén, ha ez valóban így lenne, meg sem lepődnék.
Kicsit furcsák az elköszönések mostanában. Kovival chateltem tegnap és azzal zártuk, hogy akkor legközelebb találkozunk Debrecenben. Martinnal tegnap azt beszéltük, hogy akkor találkozunk jövőre. Még majdnem 3 hét szilveszterig, de ilyen ez amikor mindeki hazautazik az ünnepekre.

2012. december 9., vasárnap
weekend
Tegnap 2 magyar Erasmusos srác átjött hozzánk egy kicsit dumálgatni. Az eredmény: hajnal 5-kor mentek el. Elég jól sikerül :D Februárig maradnak, addig még valószínúleg lesz még pár ilyen találkozónk. Mikor Panos kidőlt átadhattunk magunkat a magyar nyelvű hülyeségözönnek.
A hétvége felfedezése, hogy Charly ki tudja nyitni az ajtómat. Az asztalomnál ültem, amikor hallottam, hogy az ajtóm kinyílik. Gondoltam a huzat nyitotta ki, de ekkor a jól ismert hangra (körmök kocogása a parkettán) lettem figyelmes és Charly jelent meg melettem. Nekiugrott az ajtónak, ami ha nincs a zár ráfordítva akkor könnyen nyílik :) Okos kis szőrpamacs.

2012. december 7., péntek
let's play
Napi játék Bükki veteránoknak:
Melyik ismerősünk látta el szignójával az alábbi papírdarabot? Trükkös kérdés, mert nem Hamza :P
A megoldás: AD = Adrián papa
Melyik ismerősünk látta el szignójával az alábbi papírdarabot? Trükkös kérdés, mert nem Hamza :P
A megoldás: AD = Adrián papa
2012. december 6., csütörtök
thursday
Ma nem mentem be az irodába, mert Ali-val és az egyik barátnőjével Susy-val Utrecht-be mentünk. Ők onnan Párizsba mentek tovább, én pedig visszahoztam a kocsit. Az anyósöllésen Charlz-val. Nem vol nagy társaság, az út nagy részén csak aludt.
Borzalmas forgalom volt egyébként. Értem már, hogy a hollandok miért szerepelnek előkelő helyen a legtöbb időt dugóban töltők listáján. Nagyjából minden lehajtónál lépésben lehetett haladni. Az új 130-as sebességkorlátot sem sok helyen sikerült kihasználni.

2012. december 4., kedd
day 2
Újabb nap, és újabb negatív rekord az irodában lévők számát tekintve. 3. Majd 14-kor a csávónak (Jack, őt még nem is láttam korábban) mennie kellett, azóta csak Jeffrey és én.
2012. december 3., hétfő
Day 1
Az első nap. A nagy várakozással beharangozott találkozó nem annyira sikerült. Az elsőszámú témavezetőm nem tudott eljönni, így Jasper, Klaas valamint én voltunk csak jelen. Kár érte. De mindenesetre pár dolgot már így is sikerült megtárgyalni. Ezen kívül izgalommentes volt a munkanap. Mielőtt eljöttem sikerült vagy 40 percet beszélgetni az egyik kollégával. Kezdtük az NBA-vel, Miami Heat, majd magyar nyelv, majd mindenféle nyelvek, nyelvtanulás, végül pedig mondta hogy januárban Pesten lesz. Egy konferencia után még vagy 2 napot ráhúz, hogy szétnézhessen a városban, mert még sosem volt ott.
2012. december 2., vasárnap
preparation
A hétvégén nem voltam túlzottan aktív, nagyjából semennyire sem. Azért a holnapi nagy találkozóra készültem kicsit. Holnap 11-kor találkozó lesz az összes témavezetőmmel (Erwin-egyetem 1., Klaas-egyetem 2., és Jasper-TNO). Most lesz alkalom a szakdolgozatom kérdéseit megvitatni, megegyezni egy olyan koncepcióban ami mindenkinek jó. Valamint az időbeosztást is érintjük valószínűleg.
A kutatási tervem, amin a holnapi megbeszélkés alapulni fog:
Hogy nagyjából miről is szól, azoknak akiknek a táblázat nem sokat mond:
Vannak úgynevezett szemantikus standardok. Ezek azért kellenek, mert a különböző szervezetek, vállalatok nem tudnák az üzleti tevékenységeiket megfelelően összekapcsolni. A szemantikus azt takarja, hogy ezek a standardok nem kifejezetten technikai jellegűek. Magasabb szinten állnak nem azt határozzák meg hogy például a kommunikáció hogyan is zajlik, hanem azt hogy egy üzenetnek milyen formátumban kell lennie. Talán egy példával a legjobb illusztrálni. Valós eset volt a holland hullkadékgyűjtésben. Több különböző cég vesz részt a kukák ürítésében és a szemét megfelelő elszállításában valamint tárolásában. Mivel Hollandiában szemmel láthatóan több különböző rendszer működik egymással párhuzamos e témakörben (mi például egy az utca alatti szemétgyűjtő konténerbe dobjuk a szemetet, míg más házat az utcában a klasszikus kukákkal szabadulnak meg a háztartási hulladéktól. Ezen felül kevésbé látványos, de különböző járműveket is használnak. Ez a rendszer nem működhetne túl hatékonyan egy közösen használt séma nélkül. Szóval a cégek a TNO-val együtt egy hétig tárgyaltak, aminek a végén sikerült megegyezniük egy olyan adatreprezentációs formátumban, ami az összes felmerülő kérdést lefedi. Ezt használva mindannyian, gond nélkül tudják az információt egymás között megosztani. Ahol nincs monopólium és sok különböző megoldás van, ez igen bajos lenne együttműködés nélkül.
Ez mind szép és jó, azonban a klasszikus standard fejlesztés átlagosan 36 hónapig tart. Ez borzalmasan hosszú idő. És itt jön képbe az általam kutatott és kifejleszteni kívánt módszer, mely ezt a fejlesztési időt drasztikusan lecsökkentené. Az még kérdés, hogy pontosan mennyire, de szerintem 2-3 hónap maximum.
Ez a azonban felvett olyan kérdéseket is, hogy vajon a mennyi idő szükséges ahhoz, hogy ezek a standardok magas színnvonalúak maradjanak, van-e egy optimális idő és hogy mennyibe is kerül ez a résztvevő cégeknek.
A TNO által már alkalmazott Pressure Cooker-t használom majd esettanulmányként.
Dióhéjban ennyi.
A kutatási tervem, amin a holnapi megbeszélkés alapulni fog:
Research
Outline
Master
thesis Business & IT
I.Z. Kulcsar
– S1192264
|
Research
area
|
Development of ICT standards.
|
|
Preliminary title
|
Developing
a new concept to shorten the development process of ICT standards.
|
|
Central problem to be addressed
|
Currently
the standards development time fails to meet the stakeholder demand, it takes
too long. If the standardization process could be shortened, the
organizations could apply these standards sooner and enjoy the advantages in
a shorter time.
|
|
Topic outline
|
Today´s
businesses are in a dynamic and more and more connected environment.
Organizations try to connect their business processes for the better
productivity and higher efficiency.
Organizations
need interoperability to align their processes. It is generally accepted that
interoperability is supported by standards. Therefore the development of
standards is essential for organizations. However the current average
standards development time takes too long, it does not provide standards
quickly, which is desired by the stakeholders.
Currently
the average time of standards development is 36 months. The importance of the
problem is shown by the European Commission too, who demands that before 2020
the average time is reduced by 50%, down to 18 months. 18 months are still
too much in practice. In fast changing business environment, the long
development time makes the cooperation difficult. Companies lose a lot not
having the advantage of the interoperability. Almost $3.9 billion annual loss
in the electronics industry and $5 billion annual loss are estimated in the
automotive industry. (Steinfield et al., 2011) These losses could be
eliminated with appropriate level of interoperability.
Semantic
standards may address product identification, data definitions, business
document layout and/or business process sequences. They are designed to
promote communication and coordination among the organizations. (Steinfiled
et al. 2007) If a semantic standard fulfills the aforementioned points, it
has a great chance to successfully support interoperability.
TNO
has already successfully launched standard development project, where using
the Pressure Cooker concept, they managed to shorten the development time. In
these projects, the stakeholders were continuously working on the standards
for a week guided by TNO experts. By the end of the week, they managed to
reach consensus and the end products were standards they could use later on.
The
TNO projects show that it is possible to shrink the average development time.
In this research, I will use their practical experience to design a new
concept, which is scientifically grounded as well. I do the research in the
hope of a standards development concept that is repeatable and guaranties
good quality of standards in a significantly shorter time than the current
development concepts.
References:
Steinfield
et al.. 2011. Cooperative advantage and Vertical Information Systems
Standards: An Automotive Supply Chain Case Study. Paper presented at the 44th
Hawaii International Conference on System Sciences. Hawaii
Steinfield
et al.. 2007. Promoting E-business through vertical IS standards: Lessons
from the US home mortgage industry. In S. Greenstein & V. Stango (Eds.).
Standards and Public Policy (pp. 160-207). Cambridge University Press
|
|
Research approach
|
In
this research, a new approach will introduce a development process for
standardization, which has a shortened developing time. This new concept will
be built on theory and on observations derived from case studies. The case
studies will include Pressure Cooker applications. The research will evaluate
the past applications of the Pressure Cooker to gain knowledge about the
practical use. The ultimate goal of the research is to design a modern
approach for semantic standards development.
|
|
Main RQ
|
How
can a new standards development process be developed in order to reduce the
current average standards development time?
|
|
Sub RQs
|
-
How is
the quality of the standards influenced by the development time?
-
Is there
an optimal length of the development time?
-
What is
the real cost and advantage of the shorter standards development time? Is it
really less expensive considering the possible lower quality and the lost
workforce for the period of time when the stakeholders are involved in the
development?
-
To which
standardization level does the proposed new development concept fit the best?
(Company level, industry level, national level, international level)
|
|
Theoretical fields
|
-
Interoperability
-
Semantic standards
-
Quality of standards
-
Semantic standards development
-
Standards of standards development
|
|
Research methods
|
Small-N case
study: analysis of the previous Pressure Cooker applications
Qualitative
data gathering:
-
Expert interviews and/or survey with
the various stakeholders, such as
§
Participants in Pressure Cooker
applications from the companies
§
TNO experts
Schedule
(estimated):
§
Setting up a survey for the
participants of Pressure Cooker applications – 1 week
§
Literature review – 3 weeks
§
Interviews – 1 week
§
Case studies analyzes and
evaluation – 3 weeks
§
Development of new concept – 4
weeks
§
Validation of result – 1 week
§
Iterations – rest of the time
These steps
can have overlaps and can take longer or shorter time.
§ Finalizing the concept – 2-3 weeks
|
|
External
organisation involved
|
TNO (Toegepast
Natuurwetenschappelijk Onderzoek)
TNO is an independent
research organisation whose expertise and research make an important contribution
to the competitiveness of companies and organisations, to the economy and to
the quality of society as a whole. TNO develops knowledge not for its
own sake but for practical application. The aim is to create new products
that make life more pleasant and valuable and help companies innovate. To
find creative answers to the questions posed by society.
|
|
Contact details external
organisation
|
Jasper
Roes
Phone:
Email:
jasper.roes@tno.nl
|
|
Supervisor details University of
Twente
|
DR.
IR. Erwin J.A. Folmer
Phone:
+ 31 53 489 3517
Email: erwin.folmer@tno.nl
|
|
Supervisor details University of
Twente
|
Klaas
Sikkel
Phone:
+31 53 489 4003
Email:
k.sikkel@utwente.nl
|
|
Contact details student
|
Istvan Zsolt Kulcsar
Rietmolenstraat 50-20
7512 XW Enschede, the Netherlands
Phone:
0626713794
|
|
Additional comments
|
|
Hogy nagyjából miről is szól, azoknak akiknek a táblázat nem sokat mond:
Vannak úgynevezett szemantikus standardok. Ezek azért kellenek, mert a különböző szervezetek, vállalatok nem tudnák az üzleti tevékenységeiket megfelelően összekapcsolni. A szemantikus azt takarja, hogy ezek a standardok nem kifejezetten technikai jellegűek. Magasabb szinten állnak nem azt határozzák meg hogy például a kommunikáció hogyan is zajlik, hanem azt hogy egy üzenetnek milyen formátumban kell lennie. Talán egy példával a legjobb illusztrálni. Valós eset volt a holland hullkadékgyűjtésben. Több különböző cég vesz részt a kukák ürítésében és a szemét megfelelő elszállításában valamint tárolásában. Mivel Hollandiában szemmel láthatóan több különböző rendszer működik egymással párhuzamos e témakörben (mi például egy az utca alatti szemétgyűjtő konténerbe dobjuk a szemetet, míg más házat az utcában a klasszikus kukákkal szabadulnak meg a háztartási hulladéktól. Ezen felül kevésbé látványos, de különböző járműveket is használnak. Ez a rendszer nem működhetne túl hatékonyan egy közösen használt séma nélkül. Szóval a cégek a TNO-val együtt egy hétig tárgyaltak, aminek a végén sikerült megegyezniük egy olyan adatreprezentációs formátumban, ami az összes felmerülő kérdést lefedi. Ezt használva mindannyian, gond nélkül tudják az információt egymás között megosztani. Ahol nincs monopólium és sok különböző megoldás van, ez igen bajos lenne együttműködés nélkül.
Ez mind szép és jó, azonban a klasszikus standard fejlesztés átlagosan 36 hónapig tart. Ez borzalmasan hosszú idő. És itt jön képbe az általam kutatott és kifejleszteni kívánt módszer, mely ezt a fejlesztési időt drasztikusan lecsökkentené. Az még kérdés, hogy pontosan mennyire, de szerintem 2-3 hónap maximum.
Ez a azonban felvett olyan kérdéseket is, hogy vajon a mennyi idő szükséges ahhoz, hogy ezek a standardok magas színnvonalúak maradjanak, van-e egy optimális idő és hogy mennyibe is kerül ez a résztvevő cégeknek.
A TNO által már alkalmazott Pressure Cooker-t használom majd esettanulmányként.
Dióhéjban ennyi.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)