2012. december 19., szerda

2012. december 18., kedd

books

Egy teljes kis könyvtárart kaptam tegnap a témavezetőmtől az unalmas ünnepekre.


Ezek közül talán ha kettőt viszek majd haza, a 15kg-os határ át is lépném az összessel :)


Ja és igen ez még mindig tegnapról szóló bejegyzés mert ha botrányosan semmi nem történt. 14-ig csak Jeffreyvel voltunk bent és semmit nem csináltunk. Beszélgettünk egy csomót majd playstationöztünk ebéd után. 14-kor ő hazament. Ekkor érkezett Matthijs, akitől gyorsan búcsúznom kellett, mert nekem volt jelenésem a campuson 14:30-kor. 15-re éppen nem értem vissza és ő azóta találkozón van, így attól eltekintve, hogy hallom beszélgetni az egyik tárgyalószobában mostmár egyedül vagyok. Remélhetőleg ez a produktivitásom jelentős feljavulásával fog együttjárni. Erre szükség is lenne, mert a tegnap Erwin-nel folytatott megbeszélés eredménye, hogy a kutatási tervett jelentősen át kell dolgozni. Bár a határidő január, holnap esélyesen találkoznom kell Klaas-sal, akinek balga módon megígértem, hogy implementálok egysmást   az Erwin által elmondottakból. 3 heti munkám összefoglalója: 9 oldalnyi szakirodalom áttekintés aminek sorsa kérdéses, és végre egy egész tiszta kép, hogy mit is fogok csinálni. 

present

Ma egy bazinagy rakomány érkezett a TNO-hoz. Mint kiderült mindenki kap egy csomagot, Karácsonyra és új évre.

Ami rendben is van, csak biciklivel kellett hazahozni.


 
így sikerült stabilizálnom

Az irodában talált kábelekkel :)


És a csomag tartalma:



2012. december 17., hétfő

Value

Múlt héten megtudtam, hogy egy projekt aminek a jövőjéről lényegében az én munkám dönt, €35,000-ba kerül. Mennyi??!! Igen 35000. Uh.

good idea

Ma olvastam egy cikket, hogy egy csávó akinek a produktivitása 35-40% volt (a munkaidejének ennyi részében dolgozott valójában) felbérelt valakit, hogy üljön mellette és ha kell kiáltson rá vagy akár egy pofonnal is emlékeztesse, hogy nem facebookozni kell hanem dolgozni. Érdekes és rendhagyó ötlet. Az eredmény? 98%-os produktivitás! Szerintem csak 1 napon át tartott a kísérlet, de mégis nagyon bíztató eredmény. Nem akarok belegondolni a saját ptoduktivitásomba, különben azonnal nekifighatnék keresni valakit. :)

http://hackthesystem.com/blog/why-i-hired-a-girl-on-craigslist-to-slap-me-in-the-face-and-why-it-quadrupled-my-productivity/

2012. december 15., szombat

Xmas Edition

A tegnapi karácsonyi összejövetel jól sikerült, bár semmi igazán különös nem történt. Idén nem volt igazi karácsonyfánk, de degitálisan sikerült a szobába varázsolni egyet. Tekintve, hogy én elég beteg voltam (mint még páran) így érthető hogy nagy mulatozás nem volt. Maesti program itthon az ágyban végre leküzdeni ezt a megfázást.


2012. december 14., péntek

friday


A találkozó végül másképp alakult mint ahogyan terveztük. Csak a koncepcióról és a munkáról magáról beszéltünk, és nem a kutatási kérdésekről, illetve szerkezet, tervezésről.  Mivel erre már tegnap rájöttünk, így megegyeztünk, hogy hétfőn újabb találkozó és ott már a tudományosabb részéről lesz szó. Egyébként 1 hét leforgása alatt mind Erwin-nek és Jasper-nek (két témavezetőm) kislánya született. Már gondolkozok rajta, hogy megkérdezzem a harmadik témavezetőt, hogy ez a tendencia folytatódni fog-e.

Tegnap óta egyébként meg vagyok fázva. Mint sejthető, nem túl jó. Kérdéses, hogy így meddig leszek a vendégekel, akik egy karácsonyi italozásra jönnek át maeste. Reményem szerint ők a városban tervezik folytatni az estét, így én pihenhetek és még terkó sem kell, hogy miért megyek a szobámba J

2012. december 13., csütörtök

meeting

Ma visszatér az első számú témavezetőm, így ma találkozó vele. Sok kérdés vár megválaszolásra :)

2012. december 12., szerda

swag

Remek ötlet, ki kellene próbálni. :)


lately

Mostanában általában hó van, ami azt jelenti, hogy havazgat és mire elolvadna addigra esik egy kicsit több újra. Eddig nem okozott nagy fennakadásokat az életemben. Szerencsére a bicikli utakat szorgosan tisztítják. Van egy olyan érzesem, hogy ez még fontosabb is mint az autóút karbantartása. Őszintén, ha ez valóban így lenne, meg sem lepődnék.

Kicsit furcsák az elköszönések mostanában. Kovival chateltem tegnap és azzal zártuk, hogy akkor legközelebb  találkozunk Debrecenben. Martinnal tegnap azt beszéltük, hogy akkor találkozunk jövőre. Még majdnem 3 hét szilveszterig, de ilyen ez amikor mindeki hazautazik az ünnepekre.

2012. december 9., vasárnap

weekend

Tegnap 2 magyar Erasmusos srác átjött hozzánk egy kicsit dumálgatni. Az eredmény: hajnal 5-kor mentek el. Elég jól sikerül :D Februárig maradnak, addig még valószínúleg lesz még pár ilyen találkozónk. Mikor Panos kidőlt átadhattunk magunkat a magyar nyelvű hülyeségözönnek.

A hétvége felfedezése, hogy Charly ki tudja nyitni az ajtómat. Az asztalomnál ültem, amikor hallottam, hogy az ajtóm kinyílik. Gondoltam a huzat nyitotta ki, de ekkor a jól ismert hangra (körmök kocogása a parkettán) lettem figyelmes és Charly jelent meg melettem. Nekiugrott az ajtónak, ami ha nincs a zár ráfordítva akkor könnyen nyílik :) Okos kis szőrpamacs.

2012. december 7., péntek

let's play

Napi játék Bükki veteránoknak:

Melyik ismerősünk látta el szignójával az alábbi papírdarabot? Trükkös kérdés, mert nem Hamza :P

A megoldás: AD = Adrián papa

2012. december 6., csütörtök

music

Macklemore & Ryan Lewis - Can't Hold Us

Sinterklaas


TNO-s Sinterklaas (helyi Mikulás) meglepetése

thursday

Ma nem mentem be az irodába, mert Ali-val és az egyik barátnőjével Susy-val Utrecht-be mentünk. Ők onnan Párizsba mentek tovább, én pedig visszahoztam a kocsit. Az anyósöllésen Charlz-val. Nem vol nagy társaság, az út nagy részén csak aludt.

Borzalmas forgalom volt egyébként. Értem már, hogy a hollandok miért szerepelnek előkelő helyen a legtöbb időt dugóban töltők listáján. Nagyjából minden lehajtónál lépésben lehetett haladni. Az új 130-as sebességkorlátot sem sok helyen sikerült kihasználni.

2012. december 4., kedd

day 2

Újabb nap, és újabb negatív rekord az irodában lévők számát tekintve. 3. Majd 14-kor a csávónak (Jack, őt még nem is láttam korábban) mennie kellett, azóta csak Jeffrey és én.

2012. december 3., hétfő

Day 1

Az első nap. A nagy várakozással beharangozott találkozó nem annyira sikerült. Az elsőszámú témavezetőm nem tudott eljönni, így Jasper, Klaas valamint én voltunk csak jelen. Kár érte. De mindenesetre pár dolgot már így is sikerült megtárgyalni. Ezen kívül izgalommentes volt a munkanap. Mielőtt eljöttem sikerült vagy 40 percet beszélgetni az egyik kollégával. Kezdtük az NBA-vel, Miami Heat, majd magyar nyelv, majd mindenféle nyelvek, nyelvtanulás, végül pedig mondta hogy januárban Pesten lesz. Egy konferencia után még vagy 2 napot ráhúz, hogy szétnézhessen a városban, mert még sosem volt ott.

2012. december 2., vasárnap

grade

Foundation of Information System jegy: 8-as, vizsga 7.5+ beadadandó 8.

preparation

A hétvégén nem voltam túlzottan aktív, nagyjából semennyire sem. Azért a holnapi nagy találkozóra készültem kicsit. Holnap 11-kor találkozó lesz az összes témavezetőmmel (Erwin-egyetem 1., Klaas-egyetem 2., és Jasper-TNO). Most lesz alkalom a szakdolgozatom kérdéseit megvitatni, megegyezni egy olyan koncepcióban ami mindenkinek jó. Valamint az időbeosztást is érintjük valószínűleg.

A kutatási tervem, amin a holnapi megbeszélkés alapulni fog:

Research Outline
Master thesis Business & IT
I.Z. Kulcsar – S1192264

Research area
Development of ICT standards.
Preliminary title
Developing a new concept to shorten the development process of ICT standards.
Central problem to be addressed
Currently the standards development time fails to meet the stakeholder demand, it takes too long. If the standardization process could be shortened, the organizations could apply these standards sooner and enjoy the advantages in a shorter time.
Topic outline
Today´s businesses are in a dynamic and more and more connected environment. Organizations try to connect their business processes for the better productivity and higher efficiency.

Organizations need interoperability to align their processes. It is generally accepted that interoperability is supported by standards. Therefore the development of standards is essential for organizations. However the current average standards development time takes too long, it does not provide standards quickly, which is desired by the stakeholders. 

Currently the average time of standards development is 36 months. The importance of the problem is shown by the European Commission too, who demands that before 2020 the average time is reduced by 50%, down to 18 months. 18 months are still too much in practice. In fast changing business environment, the long development time makes the cooperation difficult. Companies lose a lot not having the advantage of the interoperability. Almost $3.9 billion annual loss in the electronics industry and $5 billion annual loss are estimated in the automotive industry. (Steinfield et al., 2011) These losses could be eliminated with appropriate level of interoperability.

Semantic standards may address product identification, data definitions, business document layout and/or business process sequences. They are designed to promote communication and coordination among the organizations. (Steinfiled et al. 2007) If a semantic standard fulfills the aforementioned points, it has a great chance to successfully support interoperability.

TNO has already successfully launched standard development project, where using the Pressure Cooker concept, they managed to shorten the development time. In these projects, the stakeholders were continuously working on the standards for a week guided by TNO experts. By the end of the week, they managed to reach consensus and the end products were standards they could use later on.

The TNO projects show that it is possible to shrink the average development time. In this research, I will use their practical experience to design a new concept, which is scientifically grounded as well. I do the research in the hope of a standards development concept that is repeatable and guaranties good quality of standards in a significantly shorter time than the current development concepts.

References:
Steinfield et al.. 2011. Cooperative advantage and Vertical Information Systems Standards: An Automotive Supply Chain Case Study. Paper presented at the 44th Hawaii International Conference on System Sciences. Hawaii
Steinfield et al.. 2007. Promoting E-business through vertical IS standards: Lessons from the US home mortgage industry. In S. Greenstein & V. Stango (Eds.). Standards and Public Policy (pp. 160-207). Cambridge University Press
Research approach
In this research, a new approach will introduce a development process for standardization, which has a shortened developing time. This new concept will be built on theory and on observations derived from case studies. The case studies will include Pressure Cooker applications. The research will evaluate the past applications of the Pressure Cooker to gain knowledge about the practical use. The ultimate goal of the research is to design a modern approach for semantic standards development.
Main RQ
How can a new standards development process be developed in order to reduce the current average standards development time?
Sub RQs
-          How is the quality of the standards influenced by the development time?
-          Is there an optimal length of the development time?
-          What is the real cost and advantage of the shorter standards development time? Is it really less expensive considering the possible lower quality and the lost workforce for the period of time when the stakeholders are involved in the development?
-          To which standardization level does the proposed new development concept fit the best? (Company level, industry level, national level, international level)
Theoretical fields
-          Interoperability
-          Semantic standards
-          Quality of standards
-          Semantic standards development
-          Standards of standards development
Research methods
Small-N case study: analysis of the previous Pressure Cooker applications
Qualitative data gathering:
-          Expert interviews and/or survey with the various stakeholders, such as
§  Participants in Pressure Cooker applications from the companies
§  TNO experts

Schedule (estimated):
§  Setting up a survey for the participants of Pressure Cooker applications – 1 week
§  Literature review – 3 weeks
§  Interviews – 1 week
§  Case studies analyzes and evaluation – 3 weeks
§  Development of new concept – 4 weeks
§  Validation of result – 1 week
§  Iterations – rest of the time
These steps can have overlaps and can take longer or shorter time.
§  Finalizing the concept – 2-3 weeks

External organisation involved
TNO (Toegepast Natuurwetenschappelijk Onderzoek)
TNO is an independent research organisation whose expertise and research make an important contribution to the competitiveness of companies and organisations, to the economy and to the quality of society as a whole. TNO develops knowledge not for its own sake but for practical application. The aim is to create new products that make life more pleasant and valuable and help companies innovate. To find creative answers to the questions posed by society.
Contact details external organisation
Jasper Roes
Phone: 
Supervisor details University of Twente
DR. IR. Erwin J.A. Folmer
Phone: + 31 53 489 3517
Supervisor details University of Twente
Klaas Sikkel
Phone: +31 53 489 4003
Contact details student
Istvan Zsolt Kulcsar
Rietmolenstraat 50-20
7512 XW Enschede, the Netherlands
Phone: 0626713794
Additional comments



Hogy nagyjából miről is szól, azoknak akiknek a táblázat nem sokat mond:
Vannak úgynevezett szemantikus standardok. Ezek azért kellenek, mert a különböző szervezetek, vállalatok nem tudnák az üzleti tevékenységeiket megfelelően összekapcsolni. A szemantikus azt takarja, hogy ezek a standardok nem kifejezetten technikai jellegűek. Magasabb szinten állnak nem azt határozzák meg hogy például a kommunikáció hogyan is zajlik, hanem azt hogy egy üzenetnek milyen formátumban kell lennie.  Talán egy példával a legjobb illusztrálni. Valós eset volt a holland hullkadékgyűjtésben. Több különböző cég vesz részt a kukák ürítésében és a szemét megfelelő elszállításában valamint tárolásában. Mivel Hollandiában szemmel láthatóan több különböző rendszer működik egymással párhuzamos e témakörben (mi például egy az utca alatti szemétgyűjtő konténerbe dobjuk a szemetet, míg más házat az utcában a klasszikus kukákkal szabadulnak meg a háztartási hulladéktól. Ezen felül kevésbé látványos, de különböző járműveket is használnak. Ez a rendszer nem működhetne túl hatékonyan egy közösen használt séma nélkül. Szóval a cégek a TNO-val együtt egy hétig tárgyaltak, aminek a végén sikerült megegyezniük egy olyan adatreprezentációs formátumban, ami az összes felmerülő kérdést lefedi. Ezt használva mindannyian, gond nélkül tudják az információt egymás között megosztani. Ahol nincs monopólium és sok különböző megoldás van, ez igen bajos lenne együttműködés nélkül.

Ez mind szép és jó, azonban a klasszikus standard fejlesztés átlagosan 36 hónapig tart. Ez borzalmasan hosszú idő. És itt jön képbe az általam kutatott és kifejleszteni kívánt módszer, mely ezt a fejlesztési időt drasztikusan lecsökkentené. Az még kérdés, hogy pontosan mennyire, de szerintem 2-3 hónap maximum.

Ez a  azonban felvett olyan kérdéseket is, hogy vajon a mennyi idő szükséges ahhoz, hogy ezek a standardok magas színnvonalúak maradjanak, van-e egy optimális idő és hogy mennyibe is kerül ez a résztvevő cégeknek.

A TNO által már alkalmazott Pressure Cooker-t használom majd esettanulmányként.

Dióhéjban ennyi.

Music


will.i.am - Scream & Shout ft. Britney Spears

2012. november 30., péntek

commercial

Annyira rossz, hogy jó. És persze a James Bond előtt adták a moziban.



day 0

Túl a nulladik napon is. Jövő héten kezdődik élesben a móka. Ma előszőr éltem az 1,5€-ós közös ebéd lehetőségével. Tök megérte, főleg hogy reggel sokkal több időm van így. Ma négyen voltunk bent. Délben csomót viccelődtünk a gulyás leves zacskóslevessel, összességében jól telt a nap. A mai holland szüvegértésem azonban kritikán aluli volt. 1-2 szót sikerült csak kihámozni a beszélgetésekből. Ez kevés, hogy Tomit idézzem. :)

Pár kép az irodáról:
A szentély, a kávéfőző gép! Az iroda legmegbecsültebb tagja.

Váró, privát szekrények, és a 'könyvtár'

A két sor közül az egyik

Az én munkakörnyezetem

yo n*gga

minden pimp my ride and nba trashtalk fannak szeretettel:

http://gizoogle.net/

2012. november 29., csütörtök

internship day -1

-1. nap. Ma csak hárman voltunk. Jeffrey, a titkárnő és én. Nap közben 14-re az egyetemre kellett mennem, mert egy verseny kapcsán, ahol az egyetemet képviseljük majd fényképeket késztettek rólunk.

Az eredmény:

Balról: Anouk, Tassos, Sofie, Milan, Fons, és én


Ezután Tassos és Milan meginvitált egy kísérletre, ahol 3 ember kelelt és csak ketten voltak. Itt robot és ember közötti interakciót vizsgálták. Hárman áltunk egy kis robottal szemben ami 2 híres festményről magyarázott. Én voltam a szerencsés akit a robot szinte végig bámult. Ez része volt a kísérletnek, hogy az emberek mit szólnak, ha a robot csak rájuk koncentrál illetve ha figyelmen kívül hagyja őket. A 10 perces monológja után egy tesztet kellett kitöltenünk, ahol főleg az érzéseinket faggatták a szituációval és a robottal kapcsolatban, illetve hogy az elmondott dolgokból mennyi mindenre emlékeztünk. Őszintén én nem túl sokra. De ez is egy eredmény :) 

A két festmény: 

  
Ezután visszamentem az irodába, ahol mint utolsóként távozó 18-kor én zártam. Csomót szenvedtem a kóddal, amikor is rájöttem, hogy a risztó kódja icipicit más mint amit 2 perce nyomogatok :D Elég egyszerű, de még így is sikerült alaposan megküzdenem vele...

Ezután a könyvtárban találkoztam Niels-sel akivel közös vacsorát terveztünk. Átérve hozzá kiderült, hogy 5 különböző féle rizse van de semmi más használható dolog. Így a szupermarketben folytattuk. Itt pár kiegésztóvel felszerelkezve már egy rendes vacsorát sikerült alkotni. Igazából 3 fogás volt. Az irodában találtam magyar gulyás levesport. Persze kettőt elraktam, hogy kipróbáljuk. Továbbá vettünk valami puding és krém közötti terméket desszertnek.



Persze a pornak köze nincs a gulyásleveshez, de legalább valami amiről híres az ország.

random question

A nap váratlan kérdése: Viszkethet valakinek a foga? :D Még általánosban küzdött az egyik osztálytársam ezzel a valós vagy színlelt problémával. Nem tudom, hogy ez valóban lehetséges-e vagy így próbált egy hamza terkót bedobni.

2012. november 28., szerda

day -2

A minusz második nap (csak Szigetesen) van mögöttem. Semmi extra nem történt. Kaptam belépő kártyáz, kitantották hogyan lehet bejutni és bezárni az irodát, kaptam egy ideiglenes nevet és jelszavat az internethez és ezután csak dolgozgattam a magam tempójában, senkit nem igazán foglalkoztatott, hogy konkrétan min dolgozok. Az ebéd szünet szinte végig hollandul zajlott. Kérdezték, hogy zavar-e párszor, de mondtam, hogy többé kevésbé sikerül követnek, szóval rendben van. Kajás voltam amúgy is, nem akartam igazán beszélgetni. :D

Az a rendszer egyébként, hogy minden nap dünthesz hogy akarsz-e enni a kajából amit a közösbe vesznek. Ha úgy döntesz, hogy ezt eszed, akkor majd valamikor (amikor a titkárnő összesíti az étkezéseid számát jelölő x-eidet egy lapon) 1.5€-t kell fizetned minden alkalomért. Valószínüleg ki fogom használni párszor. Mindig legkésőbb aznap dönthetsz, aztán valaki elmegy vásárolni, ha szükséges. Speckó kívánságod is lehet.

Egy pár angolo nyelvű cikk után egy hollandnak fogtam neki. Ez azért több időt igényel, azonban egy kis szótár összeállytásán dolgozok, ami sokat segít majd később biztosan. 2 oldal után ezeket tartalmazza: holland - angol (ilyen formátumban tárolom, de az érthetőség kedvéért itt a magyar megfelő is szerepel):
uitwissel - interchangable - felcserélhető
daadwekelijk - actual - tényleges
ontwikkelen - development - fejlesztés
scheiding - separation - elkülönítés
oplossinge - solution - megoldás
eenduidigheid - uniform, unambiguity - egyértelműség
bruikbaarheid - usefulness - hasznosság
begrijpbaarheid - comprehensiveness - összehasonlíthatóság
overdraagbaarheid - portability - hordozhatóság

Ezek rendszeresen visszaköszöntek eddig, gy gondolom, ha sikerül végigérni a cikken, akkor a végére egy olyan szótáram lesz amit megtanulkva a többi olvasmány is sokkal könnyebben megy majd.

A céges laptopot valószínűleg csak december közepe táján kapom meg. Addig a sajátommal dolgozok.

Az irodában egyébként nincsenek kijelölt helyek. Minden reggel az érkezésednek megfelelően választhatsz helyet magadnak. Mivel a minkinek 99%-ban számtógéppel történik, gy semmi különösebb berendezési tárgyra nincs szükség. A céges gépekhez van egy dokkoló, amihez csatlakoztatva a gépeket azonnak müködik a két monitor (mindenkinek kettő van), az egér, a billentyűzet és az internet. Nekünk Jeffrey-vel (a másik gyakornok) még a laptopunkhoz kell csatlakoztatni ezeket a dolgokat egyessével.

Végezetül egy programról szeretnék megemlékezni, amivel ma ismerkedtem meg és máris a legjobb barátom lett. A neve Mendeley. Kiváló program szakdolgozat késztéséhez. Rendszerezni a különböző forrásokat, olvasni, szerkeszteni őket. Bravó, bravó, bravó.


2012. november 27., kedd

agenda

Tegnap Martin és Niels átjött hozzánk, hogy focijátékot játszunk. 1 óráig lakberendezőset játszottunk... Kitalálták, hogy nekem mennyivel jobb lesz ha egy fix pozícióba helyezzük a projektort és nem kell mindig beállítgatni. Ez meg is történt. De utána akkor mozdítsuk el a hifit. Majd a TV-t, majd állítsuk be a képet. Majdnem a teljes fal most a vászon. Óriási. :D

Ezután hajnal 2ig játszottunk. Ma 14-től squashoztunk Martinnal, most a könyvtárban töltök egy kevés időt. Esti program vacsora Martinnal és Panossal, majd a Skyfall James Bond film megtekintése a moziban.

Holnap első napomat töltöm majd a TNO-nál. Ez még hivatalosan nem a gyakornoki program, csak puszira megy.

2012. november 26., hétfő

style master

Mindenképpen kipróbálandó a helyes módja egy névjegykártya elfogadásának:


Gameday

Tegnap a könyvtárból hazajövet feltűnően sok ember mozgolódott a campus-on illetve a stadionhoz vezető úton. Nem véletlen, Twente meccs volt amiről ahmar tudomást szereztem a szurkolói sálak magas számát alapul véve. Őrület mennyi embert mozgósít egy meccs. Továbba szépen meg van szervezve. Az emebrek parkolhatnak ilyenkor az egyetem területén, és szervezett buszokkal viszik őket a stadionhoz. Ez gyalog olyan 10 perc séta lenne. Az izgatott embertümeg és a parkolókereső emberek kicsit a klasszikus Vadkakas meccseket juttatták eszembe. Majd a szurkolásunkat, dob, kürt, ingyen chips és persze Hamza akarom mondani Hamlet szelet! Klasszik, fenomenális meccskaja. Hazaérve be is toltam egyet, melyből szerencsére van egy apró készletem :)

Grade

Megkapuk a BPIL (Business Proces Intergration Lab) jegyet. 6-os. Kicsit érdekesnek találom, de kit érdekel, a végső célhoz vezető út újabb apró diadala.

UPDATE:
Miután háromszor elküldte az eredményeket, a tanár újabb emaile azt ecseteli, hogy az előző jegyek nem érvényesek, mert hibás beadandó jegyekkel votl kalkulálva. A korrekt jegyeket a Blackboard rendszerbe rakja fel.

UPDATE2:
Újabb email, hogy a jegyek alább találhatóak. De nem. :D És bármily meglepő, a rendszerben sincsenek a jegyek. Remek hétfő reggele lehet a tanárnőnek. Monday is a bitch.


2012. november 24., szombat

music


Hoodie Allen - You Are Not A Robot (feat. Marina & The Diamonds)

spending

Ma óriási kiadásokat sikerült elkönyvelnem. Végre megvettem két dolgot amiken már régóta gondolkoztam. A szerencsés új termékek a birtokonban, 5 darab ruhaakasztó ( az eddigi 5 nem bizonyult elegendőnek), valamint egy usb-s billentyűzet. Összesen kevesebb mint 5 €. :) Mivel a billentyüzet angol nyelvü az ékezetes betűk megtalálása emlékezetből megy több-kevesebb sikerrel. Szinte biztos vagyok benne hogy hosszú 'i' nincs rajta. Mármint a többi sincs, csak azoknak van az azonos helyen valami billentyű amit lenyomva sikerül előcsalni a kivánt betűt.

2012. november 21., szerda

Busy wednesday

Ma találkoztam a TNO-s leendő munkatársakkal, kaptam egy kis olvasnivalót a szakdogához. Ez a látogatás azért is volt jó, mert így végre megismerhettem Jasper-t, a céges témavezetőmet. Vicces, hogy találkoztam egy holland sráccal aki szintén a szakomon van. Ő is decemberben kezd. De mivel ő szuperszorgalmas, már bent van az irodában. Én maximum jövőhéten megyek be előszőr...

A laptopom várhatóan sokat fog pihenni a következő 6 hónapban, mert kapok céges laptopot. Valamint a decemberi hazautammal nem lesz gond, lezsírozható.

A TNO után az egyetemre mentem, a profeszzorral találkozni. Ő volt az aki korábban beteg volt. Egy kellemes beszélgetés után megegyeztünk, hogy elvállalja a témavezetői teendőket. Így megvan a 3 témavezetőm, 2 az egyetemről és egy a cégtől.

2012. november 20., kedd

:/

Sajnos a korábban beharangozott mai találkozó elmaradt a profeszorral, mert lebetegedett. Előrejelzése alapján a héten még visszatér az egyetemre és akkor pótoljuk.

2012. november 19., hétfő

lisbon extra

A portugáliai beszámolómból kimaradt egy fontos dolog. A telefonom töltőjét nem hagytam el ezúttal!

2012. november 18., vasárnap

music

Intim Torna Illegál - Kísérlet, teljes album

exhibition

Halloween idején volt ez a színpompás, valamilyen formában Mexikóhoz köthető kiállítás. Ezeket a képeket találtam róla:






exhibition

Az aktuális kiállítás a könyvtárban oly bíztató, majd éppen annyira csalódást keltő. 




Ezek a király ülőalkalmatosságok fogadnak, melyek oly csábítóak, hogy kipróbáld.

Azonban ez fogad mindegyik előtt: Do NOT sit on. FRAGILE! (Ne ülj rá, törékeny!)

Hát innen, ebből a csalódotságból már alapból nehéz lett volna mentenie a kiállításnak, de ami ezután jött még meg sem kísérelte jobbá tenni az öszképet.

Valami székdarabszerűségek a földön. 

Még egy törékeny csoda...


És végre valami érdekes, jópofa




Egyébként adós vagyok egy korábbi kiállítás fotóanyagávól, de mivel én magam nem készítettem képeket róla (bármennyire is tetszett) így próbálom mástól facebookon levadászni.



music


Example - Close Enemies

summary

Az elmúlt néhány napom leírása következik. Csütörtökön sikerült befejezni az utolsó beadandókat. Este sorozatokat néztem, majd élveztem a pénteket amikorra is nem kellett ébresztőt állítanom (meg sem tudom mondani mikor volt így utoljára, Portugáliát leszámítva). Így sikerült is nagyjából 13-ig aludni. Kajáltam és folytattam a hihetetlen aktív napomat, azaz vissza az ágyba és alvás. Az elmúlt idők alváshiányát sikerült estére behozni, így átmentem Niels-hez sorozatokat nézni. Szombaton főleg takarítgattam, vasárnap pedig mostam, így a szobám készen áll, koncentrálhatok a következő kihávásra, a gyakornoki programra. Azt a megfigyelést tettem már korábban, hogy amikor a szobám nincs rendben, akkor a produktivitásom egyre romlik. Még csütörtökön írtam egy emailt az egyik professzornak, hogy szeretném őt a második témafelelősömnek (supervisor) felkérni. Előzetesen tetszik neki az ötlet és holnap találkozunk, hogy beszéljük a témáról bővebben. Ha vele sikerülne megegyezni, akkor már semmi tennivalóm az egyetemmel kapcsolatban csak megcsinálni a szakdogát. Egyébként ez a prof nyerő lenne, mert az IT oldalról van (kell egy közgázos és egy infos) és közöttük csak kevés normális van. Nekem pedig pont ilyen kell, aki tisztában van vele, hogy egy gazdinfo-s szakdogának nem programozásról kell szólnia. :) Persze közgáz oldalról számtalan jófej tanár lenne, de onnan már behúztam azt akit a cégnél lévő témavezetőmnek hittem. Ő tanít az egyetemen is és kérdezte hogy mit szólnék ha ő lenne a témavezetőm az egyetem részéről. Persze hogy beleegyeztem, egyrsézt azért mert így nekem kevesebb teendőm van, illetve a gyakornoki program és a szakdoga összehangolása így nem lesz nagy kihívás, hisz ő pontosan tudja mit akar a két fél.

2012. november 17., szombat

2012. november 12., hétfő

music

Nem értek egyet vele :)


Gringo Sztár - Csak a csajod legyen magyar

lisboa

Tehát folytatás onnan ahol abbahagytam az élő közvetítést. A könyvtár után visszamentünk a Cabrita rezidenciába, ahonnan ebéd után a belvárosba mentünk egy hostelbe. Itt töltöttünk két éjszakát, három okból. Előszőr is ez a belvárosban volt, másodszor így alkalmunk nyílt egy kicsit tényleg csak együtt lenni és nem utolsó sorban ez volt Miriam ajándéka a mögöttünk tudott 6 hónap tiszteletére. 

Ez a hely nagyon jól nézett ki, elég sokat költhettek a designra, ez valószínűleg a mi szobánk hangszigetelésének rovására ment. A mi szobánk a konyha mellett volt és bár a tulaj szerint már speckó szigetelés van a szobában, így is elég tisztán hallatszottak a konyhai beszélgetések és a kávéfőzőgép működés közben. Persze belegondolva, hogy fáradtan érkeztünk ide minden alkalommal és csak aludtunk, így nem volt túl zavaró. 

A Stayinn Hostel Lisszabonban:







 Ha valaki arra járna, akkor a wifi jelszó: gueststayinn510 :)

Csütörtök este egy Biomedical Engineering vacsorára mentünk. Itt az étel maga nem kiemelendő, de az igen hogy ingye őjratöltés volt sörből és sangria-ból. Éjfélre mindenki alaposan ittas volt. Páran még éreztek magukban erőt a város meghódítására, de én kidőltem így mi visszamentünk a szállásra.

Pénteken sokat pihentünk, majd sétáltunk kicsit a városban. Nagyjából egy hete hotdog-ot akarok enni és Miriam gondolatolvasói képességeiről tanúbizonyságot téve egy hotdog helyre vitt ebédelni. Ez a hotdog a káposztát leszámítva nagyon adta, bár normális módon a mérete miatt képtelenség elfogyasztani. :)

Este egy tradicionális portugál helyre mentünk vacsorázni. Bár nem volt túl meleg, mégis az utcán lévő teraszon ültünk le, mert így az igazi. Itt valami tojásos-halas cuccot ettem.



az én választásom

Miriam választása

Vacsora után moziba mentünk, megnéztük az Argo-t. Ben Affleck új filmje. Nekem tetszett, tudom ajánlani. Semmiképpen sem isti/hami/kovi cinema film. :D

Másnap visszamentünk a Cabrita lakásba. Családi ebéd volt itt Christina-val (Miriam nővére) kiegészülve. Ezután a család a vidéki házba ment, mi maradtunk ketten "Rács mögött külföldön" National Geographic műsort nézve. A műsor után egy Lisszabontól egy órányira levő helyre indultunk. Ezen a helyen vacsoráztunk igazi tengeri kaját. Nem voltunk benne biztosak, hogy ez nekem be fog-e jönni, de a végén egy kivételtől eltekintve, mindenből lelkesen fogyasztottam. A kagylóhoz és a garnélarákhoz már hozzászoktam, kitanultam az evési módját, a családdal töltött vacsorák és ebédek során. Az új kihivás a rák volt. A kezdeti bátortalanabb kalapácsolgatások után, szerintem egész vállalható módon sikerült a húshoz jutnom már nekem is. Ami nem jött be egy krém volt. Ennek konkrétan tenger íze volt. Nem tetszett. Valamint a kagyló állaga sem a kedvencem, de ezt általában kompenzálja a jó fűszerezés. 




Vacsora után még megnéztünk egy Modern family részt, majd elaludtunk. Szűk 4 és fél órán belül kelni kellett és menni a reptérre. 

A visszaután nem volt túl különleges. Mivel elég zombi voltam, Kovival megbeszéltem, hogy most mégsem maradnék még Amsterdam-ban, hanem mennék haza. A vonatokkal persze ezúttal is volt egy kis galiba. Már gyanús volt, hogy Schiphol-ról nem volt egyetlen közvetlen vonat sem Enschede-be. Így elmentem Amsterdam Centraal-ba, ahol ugyanez a látvány fogadott. Így úgy döntöttem elmegyek Amersfoort-ba és onnan már biztosan van. Így is lett, Amersfoortban volt a vonat ami Enschede-ig megy vagyis menne. Ugyanis Almelo és Enschede között munkálatok folytak a hétvége során, így Almelo-ból busszal közvetlenül Enschede-be vittek. Ezúttal ez az egész roppant jól volt szervezve és a busszal még gyorsabb is volt visszaérnek, mint vonattal, ez ugyanis sehol sem állt meg. 

Tegnap csak aludtam és este Niels-el vacsoráztam. Mától még pár napig az utolsó beadandóval leszek elfoglalva.

2012. november 8., csütörtök

lisbon

Esős idő, hideg és még hidegebb könyvtár. Ez volt az elmúlt bő két hetem. És most? Esős, hideg idő, még hidegebb könyvtár. Az időjárás teljesen hollandos most itt. Mindenki mondja hogy milyen borzalmas téli idő van. Miriam vizsgázik most, így én a könyvtárban próbálok dolgozni, eddig felemás sikerrel. A beadandó színvonalával kapcsolatban nagyot léptem előre, de ezzel az eddigi munka java megkérdőjeleződött. :/

Apró megfigyelés. Az rendben van hogy az átlagmagasság itt jelentősebb alacsonyabb mint mondjuk Hollandiában vagy akár Magyarországon, de azért a piszoár és a mosdókagyló térdmagasságban való elhelyezését kicsit túlzásnak érzem egy férfi mosdóban.

2012. november 7., szerda

:)

Hoppá, ki ez a kigyúrt műugró? :)



Én sosem mernék leugrani, nyuszi vagyok, teljes tiszteletem a tied!

lisbon

Szerencsésen megérkeztem. A remek holland időjárást sikerült lecserélni ugyanolyan portugálra. Édekes. 10 fok van, mindenki fagyoskodik (erről panaszkodnak) és esik az eső. Ez itt embertelennek számít. Ma volt zápor és 10 fok erre már vörös vihar riasztás volt :D

Továbbá ma szerencsém volt egy új fajta hamburgerhez is. Lényegében nincs zsömle csak hús+szósz/gomba vagy valami más+rízs és vagy krumpli. Krumpli az a portugál módon, chips. Nem rossz, de hamburgernek hívni merész. A hely neve amúgy Burgertology volt ha jól emlékszem.

2012. november 6., kedd

Changes

Immár a vonatról irok a mobilomra ismét feltelepitett alkalmazással. Legutóbb benne ragadt számos bejegyzés és a képek posztolasaval óriási gondjai akadtak. Ezekből az esetekbol okulva, bár limitált funkcionalitasaval, de fogom használni. Legfőképpen a következő napokban, ahol bár nálam lesz a laptop Nem hiszem hogy sokat fogom használni.

trip

Ma Amsterdam-ba utazok, találkozok Kovival és Niels-el, előbbinél alszok, majd holnap irány Lisszabon. Kb összepakoltam, még kicsit dolgozok egy beadandón és indulok is. Lehet tippelni vajon hol hagyom most a telefon töltőmet.
A) Kovinál Amsterdamban
B) Lisszabonban Miriam-nál
C) Egyéb helyen
D) Ezúttal nem hagyom el

q

Képrejtvény: Mi a probléma a képpel?