A ház egy volt folyó partján fekszik (a folyóból tavat csináltak) és mikor megérkeztünk az alábbi tábla, sok kedves portugál ember, és sütés-főzés fogadott. Valamint a tény, hogy internet az itt nincs, de van 2 antenna is, vagy 400 csatorna összesene a tv-ben :)
Ez a ház, a kép már ma készült, amikor csak Miriam és én maradtunk. A tetőn napcellák.
Amíg a kaja készült (borzalmas mennyiség még ma is van belőle...) lementünk a partra, 50 méter szinte szó szerint lefele a hegyoldalban, ahol van egy motorcsónakja a családnak. Előszőr úszkááltunk, majd hajóztunk is kicsit. Erről lesz kép később, jelenleg csak bemutató jelleggel tudok a mai nap készült képeket mutatni.
Ez a kép fentről a háztól készült
Ezután ebéd, óriási lakoma. Majd vissza a vízre. Ekkor már mindenki csatlakozott, hajóval egy étterembe is elmentünk, ott ittunk egy-egy frissítőt, majd vissza vacsira. A vacsora során talán még az ebédnél is több ember és kaja. Ekkor volt a hivatalos felköszöntés is.
Kiwi-fa a kertben
Kerti sütő
Citrom-fa
Az udvarról készített kép a 'folyóról'
A szabályozás előtt készült kép a folyóról, a bal oldalt belógó fa, ugyanaz ami a fenti kép baloldalán látható
A hétfői ebédünk Miriammal, kardhal
A ház nappalija
Vasárnapra, csak Miriam szülei, a tesója és a barátja, valamint mi maradtunk. Volt egy kis strandolás, wakeboardozás, majd este rajtunk kivül mindenki útnak indult.
Ma (hétfő) még utoljára lementünk a partra, takarítottunk, és eljöttünk Lisszabonba. A kaland innen folytatódik, elméletileg mostmár lesz konstans internet kapcsolatom.














Szóval jövőre itt, a Lisszabon melletti nyaralóban lesz a Bükk?
VálaszTörléshmm, víz, motorcsónak és bükki veteránok. valahogy nem áll össze a kép. túl nagy testi károsodásra számítanék :)
VálaszTörlés