Saját magam tapasztalom, hogy egy már befutott franchise-t mennyivel egyszerűbb működtetni, mint egy újdonságot. Persze ennek is megvannak a maga nehézségei, de teljesen más volumenű problémák. A Bükki Omlás kapcsán, ahol elértük hetes számot, szerencsémre jelenleg semmi teendőm, két dolog következtében. Az egyik az hogy ez már egy tutin bejáratot rendszer, a maga kis szokásaival, rutinjaival. A másik, hogy a finomhangolást ezúttal Kovi oldja meg. És hogy ez mennyire jól jön most. Ma teljes erőbedobással küzdök, hogy ha nem is teljesen végleges formába hozzam, de legalább ahhoz nagyon közeli formát öltsön a Global Project Management beadandónk általam felügyelt része. Erre azért is van szükség, mert ha nem jönne össze, akkor a jövő hét sokkal sürrűbb lenne, mint amit szeretnék. A hét napjain akkor az augusztus végi vizsgára kellene készülnöm.
Visszatérve a holnapi útra, nekem annyi dolgom, hogy 5 perc alatt bedobálok pár csereruhát a hátizsákomba, majd beülök a kocsiba és a Tesco parkolós találkozási ponthoz vezetek. Innentől pedig hivatalosan is vakáció egy hétvégéig mindenképpen. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése