2012. december 3., hétfő
Day 1
Az első nap. A nagy várakozással beharangozott találkozó nem annyira sikerült. Az elsőszámú témavezetőm nem tudott eljönni, így Jasper, Klaas valamint én voltunk csak jelen. Kár érte. De mindenesetre pár dolgot már így is sikerült megtárgyalni. Ezen kívül izgalommentes volt a munkanap. Mielőtt eljöttem sikerült vagy 40 percet beszélgetni az egyik kollégával. Kezdtük az NBA-vel, Miami Heat, majd magyar nyelv, majd mindenféle nyelvek, nyelvtanulás, végül pedig mondta hogy januárban Pesten lesz. Egy konferencia után még vagy 2 napot ráhúz, hogy szétnézhessen a városban, mert még sosem volt ott.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Budapest sem rossz, de én javasolnék egy Bojt-Bedő-Told útvonalat is, feltéve, ha még nem járt arra. :-)
VálaszTörlésNem tudom hogy túlélőshow kedvelő-e :) Ez amúgy Hajdú-Bihar 3 legkisebb települése lenne? Vagy csak tanya? A google térképszolgáltatása sem áll a helyzet magaslatán velük. :)
VálaszTörlés