Day 3: Amsterdam, Rotterdam

Eseménytelen éjszaka, trükkös zuhanyzás és finom palacsinta után kijelentkeztünk a Shelter Jordan-ből. A hostel elhagyását Eugenio reggeli show-ja színesítette, aki a szomszédjával komoly csatát folytatott a papucsáért. Amikor el akarta pakolni a másik mondta, hogy az az enyém. A válasz persze a "nem, ez az enyém". Ezután mindketten megragadták a papucsot és próbálták kiszedni a másik kezéből. Végül Eugenio nyert, a másik srác elég részeg volt. A cuccainkat megőrzésre otthagytuk a hostelben és nekivágtunk még egy napnak Amsterdam-ban.

A tegnap utolsóként szerzett poharat megtörtem (megrepedt) egy ügyetlen szekrényben pakolgatás során, így otthagytam. -1 rest in pieces :D

A szállásunkhoz 4 perc sétányi távolságra lévő Anna Frank múzeummal kezdtünk. A múzeum abban az épületben van kialakítva, ahol a Frank család bujkált a nácik elől. Érdekes látni milyen pici életterük volt és olvasva a kiírásokat szembesülni a mindennapos szorongásukkal. A házban egy rejtett komplex lakást fabrikáltak, konyhával, fürdőszobával és hálószobákkal, amit egy könyvespolc mögötti rejtett ajtón lehetett megközelíteni. Egész sokáig tudtak rejtve élni itt, azonban valaki végül elárulta őket és koncentrációs táborban kötöttek ki, ahol az apán kívül mindenki meghalt. Anna Frank-nak ha jól emlékszem 1-2 hetet kellett volna még kibírni a felszabadításig. Az apa tudott az Anna által írt naplókról, a háború után elolvasta őket és hamarosan kiadót is talált hozzájuk, akik könyv formájában publikálták. A könyv nagy siker volt és turisták kezdték el rohamozni nyaranként a házat, ami egyre rosszabb állapotban volt. Otto Frank mindig körbevezette az érdeklődőket és így született az ötlete, hogy múzeummá alakítsa a házat.

A múzeum utolsó termében szavazási lehetőségek voltak különböző kellemetlen témákban. Egyetértesz vagy sem. A Jobbik és a Gárda által magyar vonatkozású videó is volt, persze picit túlspirázva a militáris részt (vagy csak én vagyok tájékozatlan). Vicces "dzsobbik"-nak hallani őket.

Ebéd ár/érték elven alapulva a Burger King-ben volt, majd meglátogattunk még pár látványosságot, mint a legrégebbi épület, egy tornyot és végül a Nemo-t, ami egy interaktív tudományos múzeumnak hirdeti magát, valamint kívülről szuperül nézz ki (hajó).

Jobb szélen látható a Nemo

Nemo mellett tetszetős hajó

Sajnos belül kiderült, hogy megszívtuk. Ez nagyrészt kisiskolás gyerekeknek szól és ha ez nem lett volna elég még tele is volt velük a hely.

Itt még próbálkozunk

Egyetlen használható dolgot találtunk:

Egy gép mely megmutatja, hogyan fogok kinézni 80 évesen :)

Még a kabátok elhelyezésénél sikerült dupla összeget befizetni, köszönhetően annak, hogy miután mindent bepakoltunk Quentin rájött, hogy a kabátjában hagyta a belépőjegyet, így ki kellett nyitni, majd egy újabb 50 centessel bezárni.

A Nemo legsokkolóbb része a "Let's talk about the sex" (Beszéljünk a szexről) részleg volt, ahol kaptunk speckó pénzérméket, amivel filmet tudtunk nézni. Az érmén egyébként a TEEN Peepshow szöveg szerepel... Na elkezdtünk nézni egy videót, ami a következőképpen épült fel:
Csak az emberek arcát mutatták, orgazmus közben és mindez hanggal. Ez kellően sokkoló volt, totál nem értettük, hogy ezt gyerekeknek? De ekkor még nem volt vége egy másik fülkében egy emberi test modellen lehetett megérinteni különböző területeket, aminek hatására hollandul kezdtek el magyarázni róla az intimitás kapcsolatában. Ezzel még nem lett volna probléma de egy kisebb monitoron ettől tematikában teljesen független, de működést tekintve párhuzamosan egy férfi test hőképét mutatták. És a férfi nemiszerv erekcióba kezdett, na ekkor hagytuk ott az egészet. Teljesen kiverte a biztosítékot mindannyiunknál, hogy ezt mégis mi és hogy gondoltál kisgyerekeknek. Bosszúból kamu életkorral csináltunk egy majdnem 100%-os "mennyire vagy képben a szexuális úton terjedő betegségekkel" kvízben, pontszámunkkal jóval felülteljesítve a 12 éves fiúk és lányok átlagát. :)
Összegezve a Nemo-t azt mondtuk, hogy végül mégsem hagytuk ki a Torture Museum-ot, mert ez az volt számunkra. :)

A Nemo fedélzetén

Végül betértünk egy pub-ba, ahol ezekkel a cicákkal elfogyasztottunk egy sört:

Itt telefonos beszélgetések során leszerveztük a találkozót Mader-rel és Asier-rel Rotterdam-ban. A szállás Eugenio nevén volt, így nekik várniuk kellett ránk. 21-re ígértük magunkat először 19:30 körül, amikor ők már Rotterdam-ban voltak, végül 22:30 után érkeztünk meg. Picit morcik voltak, de az előző napok történéseit elmesélve megenyhültek. :)

Mint a vonaton kiderült Eugenio az egyik pulcsiját Amsterdam-ban hagyta. Mondtam neki, hogy oké ő egy büszke spanyol férfi, de egyszerűbb lett volna, ha kér egy kis segítséget a cuccai szállításához és nem ilyen trükkökkel él a poggyásza súlycsökkentésének érdekében. Szerencsére az UTwente-s pulcsi volt az áldozat, így azt könnyen tudja majd pótolni.
Az Amsterdam-Rotterdam vonatút másik új ismerete az lett, hogy Quentin-nél egy bazinagy gyógyszeres doboz van, tele mindenféle medicinnel. Lelkesen ecsetelte, hogy mindhez van leírása, így ha valami történik vele csak keressük meg a megfelelőt és adjuk neki. Itt rávilágítottam a terv gyengepontjára: csak ő beszél franciául, a leírások nyelvén, úgyhogy jobban teszi ha nem betegszik le annyira, hogy ne tudjon olvasni.

Rotterdam-ban villamossal mentünk a Blaak utcáig. A hostel az OverBlaak utcán volt, de nem igazán találtuk, ezért Eugeno egy fekete bőrszínű nőtől próbálta megtudni a koordinátákat, aki a black (fekete) szóra elkezdett kiabálni, hogy "Black, whaat, black, what's your problem" (Fekete, mi, fekete, mi bajod van?), szegény azt hitte rasszisták vagyunk és kötekedünk vele. :D Ezután hangsúlyoztuk, hogy OVERBlaak és a hostel nevét sulykoltuk bele, ami megtette a hatását, ugyanis tudta merre kell mennünk. Rotterdam-ban volt értük el a maximális 6 fős létszámot Maider és Asier csatlakozásával.

A szállásról majd holnap írok. Maider és Asier kiengesztelésére meginvitáltuk őket egy sörre, amihez helyszínt találni annyira nem ment könnyen, hiába volt a szállás vonzáskörzetében csomó hely, majd mindegyik zárva volt. Találtunk egy szimpatikus mexikói helyet, de már nem engedtek be, a zárásra hivatkozva. Marco próbált spanyolul beszélni velük és természetesen annyira voltak mexikóiak mint én, tehát semmire nem ment vele. Vágül beültünk egy helyre, 1-ig zárásig maradtunk. +1

Balról: én (Magyarország), Asier (Spanyolország), Maider (Spanyolország), Eugenio (Spanyolország) és Quentin (Franciaország)