Kedden az ESN (Erasmus Student Network) szervezésében a város peremén található Grolsch gyárban tettük látogatást. A városnak azon a részén útépítgetések vannak, illetve a szervezők nem remekeltek a navigáció terén, így nagyjából egy órás biciklizés után megérkeztünk a gyárba. A Heineken Experience kétszeri megtekintése után nem vártam sokat, de szerencsére ez eléggé más jellegű bemutató volt. Itt előre kell foglalni időpontot és egy vezető végigvezet a gyáron. Tehát konkrétan láttuk a sör készítésének minden állomását tapintható közelségből. Zárásképpen egy bárban kóstolhattuk végig (az ügyesebbek, gyorsabbak) a Grolsch által készített termékeket. Végül pedig kaptunk egy poharat, így csupán egy fogadás miatt (Maider-el és Niels-el) kellett kölcsönvennem egy extra poharat. A legmeglepőbb nem az, hogy más is így tett, de hogy pont a legártatlanabbnak kinéző ESN lány! :D
HQ
Itt majdnem 10 percig beszélt a csávó, pont ahol iszonyat meleg volt
Így készül tesztelik az ízt és a minőséget :)
Mellettem a pohár-kölcsönvevős lány
Az 'icipici' raktár, 1 hét a forgási idő ezeknél a termékeknél
A baloldali benne volt az árban, és lényegében a jobboldali is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése