A kedves kalóz, aki ellopta az esemény hivatalos weboldalát :)
De a plakátot meghagyta :)
Szombaton Drunken Sailor elnevezésű buli volt az egyik piramisban. Ez volt az első olyan bulim itt a campuson, ahol nagyon sok holland is volt. Sőt itt főleg hollandok voltak. A szervezés elég profi volt, nem egy átlag kolibulira emlékeztetett. Büfék, bárpultok, ruhatár, táncparkett kialakítva. A belépő 6€ volt. Nem sikerült kitrükközni, mert volt pénztár is! Itt a pénz átadása után kaptál egy korsót, amit utána használhattál. Ingyen volt a sör és bor utántöltés.
3 és 4 között hagytuk el bulit, ami igazán jó volt csak sok köcsög volt. (akinek nem lenne meg, 0:20-tól)
Ekkor Quentin megemlítette, hogy készített a délután folyamán sütit és ha szeretnénk menjünk együnk belőle. Ennek eredményeképpen heten kötöttünk ki a konyhájukban és 6-ig dumálgattunk és faltuk a sütit. Sikerült úgy hazajönnöm, hogy a szobámban már nem volt indokolt villany használata, mert annyira világosodott. 10-ig aludtam, bruttó 4 órát, majd 11-re mentem a könyvtárba beadandós csoportmunkára. Itt 3 órán át küzdöttünk, de végül szerintem egész jót alkottunk. Délután pedig mindenki aludt. A csapat egy másik tagja is velem volt a buliban, a harmadik srác pedig valami egyéb helyen.
a pólómon található sör mennyisége jól illusztrálja, hogy mennyire nehéz volt átjutni a táncparketten a tömeg miatt


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése