Kezdjük ott hogy miután lejárt a gyakorlatom a TNO-nál és a szakdolgozatra zöld lámpát kaptam, úgy döntöttem, hogy a nyár bizonytalanságát tekintve a legjobb, ha június utolsó, valamint július első hetét Magyarországon töltöm. Ha nem számítjuk, hogy január 3-án jöttem vissza Hollandiába Pestről, akkor ez volt az idei első látogatásom. Annyi újítás történt a korábbi útjaimtól eltérően, hogy most az Eindhoven-Debrecen vonalon utaztam. Nem vészes Pestre érkezni sem, de azért ez mégiscsak sokkal komfortosabb. A MÁV nyilván dinamikusan fejleszt (vagy nem), de azért 2:30 vonatút mindig szenvedés a repülő után. Ezúttal ezzel nem volt probléma. Bár azt hittem lesz. Apukám foglalta a jegyet és miután kinyomtattam láttam, hogy csak a nevem van rajta. Se szeméyi szám, se útlevél, semmi. Kezdtem aggódni, hogy ez cinkes lesz és majd cigánykodni kell, de mint kiderült EU-n belül ezekre a számokra már nincs szükség. A hazautamnál a sorban előttem álló arc tudna róla mesélni, hogy ez miért nem jó. Úgy tűnik ugyanis, hogy a légitársaságoknak vagy nem volt ideje/kedve/pénze (mindenki a választhat egyet, amelyik tetszik), hogy rendszerüket erre az új szabályra professzionálisan felkészítsék. De minden valamirevaló adatbázisban kell egy elsődlegeskulcs. A nagyon limitált megadott személyes adatokból sikerült az utas nevét választaniuk. Legalább nem a születési évet! De akkor is. Ez nevetséges. A korábban említett arc előttem alig tudott feljutni a gépre, mert a faterja (ugyanazzal a névvel) már előtte beszállt a gépre és a rendszer azt mutatta, hogy hoppá te már fent vagy, hisz ezzel a névvel valaki már a gépen ül. Erősen meg kell gondolnom egy európai utat apukámmal és nagypapámmal, mivel ha úgy akarjuk (harmadik nevek és fokozatok elhagyása) mindhárman Kulcsár Istvánok vagyunk. Egyértelmű mi lenne. Konstans szívás ezzel a megoldással. Csak remélni tudom, hogy ebben a formában a rendszer csak átmeneti.
A debreceni tartózkodásom a család, a barátok meglátogatásával valamint útlevél igényléssel kezdődöt. Az első kettő nem igényel különösebb magyarázatot, az utóbbi pedig a chicagoi konferencia (AMCIS - http://amcis2013.aisnet.org/) miatt vált szükségessé. Emlékeim szerint arról már írtam, hogy a beküldött cikket végül bemutásra alkalmasnak ítélték. A témavezetőm már akkor mondta, hogy remek, ő tud menni. Én pedig találtam az egyetem weboldalán egy kérvényt, amivel támogatást lehet kunyerálni konferenciákra. A nagyjából 2500 euro tervezett büdzsével nem sok reményt tápláltam. De ismét szerencsém volt. Erwin, a témavezetőm, többször is említte, hogy ez egy igazán jó (elismert) konferencia, ami csak egyre feljebb tör és ugyanezen az állásponton van az egyik egyetemi gosu professzor is, aki évente mindössze három konferenciára látogat el (ez az egyik). Ez a pro prof véletlenül az én szakomnak az igazgatója. És ez azzal járt, hogy ő hozta meg a döntést a támogatásról, mint utólag megtudtam. Az eredmény? Kell egy útlevél, de gyorsan. :) Persze itt sem ment minden flottul, egy hónap távlatából ezt elmondhatom. Úgy volt, hogy az egyetem fizeti a repjegyet és a konferencia díját előre, a többi költséget (szállás, kaja, NBA store vásárlás, ...) pedig a számlák bemutatása után fizeti ki. A repülőjegynél még annyit mondtak, hogy azt nekik kell foglalni, mert egy utazási irodával vannak szerződésben... innen tudjuk a sztorit. drágább jegy mint a piaci áron, de jó lesz, mert a haver nyerészkedik rajta. Az első érdeklő email-t az otthon tartózkodásom első napjain írtam. E gondolatmenet folytatása és a következő bejegyzés hamarosan jön (hamarosabban mint eddig :)).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése