2011. március 22., kedd

Végre leküzdöttem

Erős gondolkodás után összeraktam, hogy csütörtökön sikerült beruháznom egy bazinagy adag kelkáposztára. Ma fogyott el. Végre. Nagypapám nem kedveli ezt a zöldséget, azt hiszem vasárnap délután küldtem neki egy sms-t melyben kifejtettem, hogy most már én is csatlakoztam a klubhoz.

Na de miért is vettem ezt a csodát? Csütörtökön húsos palacsintát készítettem, melyhez köretnek petrezselymes krumplit szerettem volna tálalni. Petrezselymet tapasztalatom szerint nem lehet kapni (pár nappal később a Jumbo-ban találtam fűszerként egy pici kis üvegkiszerelésben, de ez minden), így a saláták és egyéb nem annyira ismerős zöld cuccok közül a legapróbbnak, állagra leginkább megfelelőt választottam. A neve örökre beégett az agyamba: Boerenkool

Nagyjából ilyen formátumban vásároltam meg:

Csütörtökön még működött, teljesen jól funkcionált petrezselyem pótlónak. Pénteken realizáltam, hogy még irtózatosan sok maradt, így elkezdtem mindenféle kreatív módon hasznosítani. Beleraktam szendvicsbe saláta jelleggel, ez már kevésbé jó ötlet. Majd készítettem valamilyen tésztát abba is belecsempésztem egy adagot, ezt nem rontotta el. Vasárnap kétségbeesésemben főzelékként készítettem el majdnem az összeset. Ezt sikerült közel ehetetlenre produkálni. Intenzív fűszerezés, hússal megsegítéssel sikerült a felét megennem. Tegnapig őrizgettem a maradékot, de le kellett róla mondanom. Az íze hasonlított arra a félig sem kész sör cuccra amit a Heineken múzeumban ki lehet próbálni és 10-ből 9 embernek nem tetszik. Na én a 9-ben vagyok.

ez nem a főzelék, az annyira sokkolt, hogy nem készítettem róla fotót


Ma egy rakott cuccal az utolsó morzsáit még felhasználtam, így mondhatom lezártam egy kelkáposztás fejezetet. :) A rakott akármiben annyi minden más volt, hogy csak statiszta szerep jutott a kelnek. A kelkáposzta összepépesítve krumplival egyébként holland nemzeti kaja, de ehhez nem éreztem kellő bátorságot. Ma megyek vásárolni, de egy valami biztosan nem fog szerepelni a bevásárló listámon. Talán ha Erika és Zoli jönnek, akkor Zoli tesztelésére elkészítem újra a főzeléket :D

az utolsó darabkái felfedezhetőek a rakott kajában

2 megjegyzés:

  1. Nem tudom h mi lett az eredménye nálad, de a kelkáposzta utáni szélbántalmak is jelentősek szoktak lenni...:D:D

    VálaszTörlés
  2. most hogy mondod :D
    a feltételezést se megerősíteni se cáfolni nem áll módomban :P

    VálaszTörlés